Ilyen sem sokszor fordul elő mostanság, hogy még ilyen későn van fölösleges energiám, amit arra használok, hogy új bejegyzést írjak (főleg, hogy nagyon fáj az ujjam, mert rácsaptam a könyvtárban a kulcsvisszaadós láda tetjét xP), de mindennek ellenére ez most kikívánkozik belőlem! 

Rájöttem, hogy IMÁDOM a koreai történelmi doramákat!!

Minden az Empress Ki-vel kezdődött (amit még most sem fejeztem be, mert 51 epizód hosszú, már a 40-ediknél tartok, de nem értem, miért kellett ezt még hozzárakni...), ami szerintem melodráma létére nagyon is izgalmas és jól össze van rakva! A Silla királyság ékkövét nem láttam, csak a regényt olvastam, azt is nagyon élveztem... Lehet, hogy ezek a koreaiak tudnak valamit?! Ami rá szokott vezetni egy-egy figyelemfelkető sorozatra, az a ZENE. (Hál'istennek nagyon jól terjesztik ezeket! a Youtube-on rengeteget lehet találni!) És ha már soundtrack, persze a sorozatból tesznek fel hozzá képet. Ami vagy gyönyörű, vagy legalábbis nagyon hívogató...

Csak úgy példaképpen a legújabb felfedezettemből a Joseon Gunmanből:

Most ezekre mondja valaki, hogy nem epic! A japánok miért nem csinának ilyet?? Mármint történelmit, mert a Petrát azok érdeklik! Kéremszépen.

Félek, ha túl sok koreait hallok, az a japán rovására fog menni... EZÉRT elkezdtem egy új animét is nézni, ami szintén ilyen kicsit töris beütésűnek tűnik és az Akatsuki no Yona névre (címre) hallgat. Örömmel konstatáltam, hogy a szövegéből már egész sokat megértek (1.)hallás után (reszkessetek fordítók... vagyis köszikösziköszi, hogy veszitek a fáradságot, és lefordítjátok! Igazán hálás vagyok érte! Ez vonatkozik a Dorama fordítókra is!!) 

Próbáltam én japán doramát is keresni, de eddig az egyedüli történelmi, amit találtam, elég uncsi... Míg az Empress Ki-nél észre sem veszem, hogy már egy órája rá vagyok fagyva a képernyőre, addig ennél percenként megnézem, hol tart a videó... (Nem mintha egyes óráimmal nem így lennék - amit szeretek abból 2 teljes órán át képes vagyok figyelni, sőt még jegyzetelni is, de amit nem szeretek... ott egy percet is tíznek érzek, de szerintem nem én figyeltem meg először ezt a jelenséget.)

Íme egy-két kép az Akatsuki no Yonából (szerintem ez az anime is elég epicnek ígérkezik):

És egy zene ami most beleült a fülembe:

ezzel kívánok jó éjszakát!

A mai nap sem telt eseménytelenül. Ki hitte volna, hogy ha kisurranok a koli konyhájába vacsorázni, ott ragadok órákra dumálni ami persze a tanulás rovására megy.., és már végképp összekeveredik a fejemben a  magyar, az angol, a német és a japán. Jó kis kombó, nem? xD

Talán végre most már jó lesz az internetem, nagyon imádkozim érte... a kábel valamiért makacskodott, de úgy néz ki megemberelte magát. Jó lenne, ha nem kéne még internetért pluszban fizetni egy csomót... Így is futnom kell még egy pár kört a telefonnal - amiről nemsokára megírom a cikket is, tekintve, hogy már nagyon rég nem rukkoltam elő semmi hasznos infóval, pedig elvileg nem vagyok annyira elfoglalt...

Még a hazajegyemet ki kell kombóznom valahogy, a Pestről vissza jegyet valószínűleg megveszem most, jó előre, mert még most olcsóbb (éljen a Sparschein [sársájn = spóroló szelvény]... milyen gyönyörű szó -.-" legyen inkább Sparschwein :D a hangzása ugyanaz, csak cukibb [spársvájn = spóroló malac]) Quatsch! Ezeknek semmi nyelvi kreativitásuk sincs, legalábbis nem olyan, mint nekem... SparSchiene-nek hívják, tudjátok, mint a vonatsín... kár, pedig az enyém sokkal jobb.)

Kíváncsi lennék, jár-e ezen az oldalon valaha valaki rajtam kívül, és érdekelnek-e mást is a f@szságaim... Sorry, Depressionmodus aktiv.

Annyira megkívántam az édességet, de  most csak nem állok neki az éjszaka közepén nassolni... végül is elég volt belőle az utóbbi időben. Nagyon rákaptam a Chai Lattéra, úgyhogy nagyon gyorsan meg kell tanulnom elkészíteni, ha nem akarom minden hónapban szó szerint elinni a pénzemet... A hidegre való tekintettel mochit nem nagyon eszem itt Bécsben, meg azért sem, mert minimum duplaannyi, mint otthon... De sajnos, van még egy új speckó zöldtea alapú ilyen forró ital (olyasmi, mint a chai latte csak zöld) amit imádok -említettem, hogy 3.30€ egy pohár belőle? -.-

Meg kell keresnem valami jó előfizetést, mert ez tarthatatlan, hogy már majdnem 40€-t ki... adtam telefonálásra... Én értem, hogy a felnőtt élet drága, Ausztriában meg pláne, de azért itt is lehetne spórolni... Számítottam rá, hogy az első hónapban még sok lesz a tanulópénz, főleg, hogyha valamicske társasági életet is akar élni az ember. De a nemzetközi és egyéb kapcsolatok építése és ápolása fontos, ugyebár. 

Kicsit hossú lett ez a cikk, de annyira megörültem, hogy van netem, hogy az csoda. Még 1 db szerencsétlen rész van a Saiunkoku II.évadából hátra, dee niincs szíívem megnéézni... fogadjunk, olyan lesz a vége, hogy folytatást kíván, ami évekig nem fog még kijönni. A könyvből, amit most olvasok (igen, még mindig azt) is már csak kb. 40 oldal van, de vagy időm, vagy energiám nincs olvasni. Egyre gyakrabban beüt, hogy rajzolni akarok... bár lenne erre is időm :(

Csokit akarok, most!!! De úgyse fogok enni, úgyhogy jó'ccakát!

P.S listening to: Herr Drosselmeyer's Doll by Abney Park 

Infoveranstaltung, UniLeben nyílt nap - kipipálva. Koli beköltözés - kipipálva. De egyszerre most nagyon sok német zúdult a nyakamba. Jó, meg minden, csak sok. Nagyon. És őszintén szólva, a kolim nem egészen olyan mint amit vártam... aktívan szocreálos... nem kicsit, nagyon. De mindent meg lehet szokni, még azt is, ha egy hotelszobában kell eltöltened a következő 3 évet. Mert igenis, ha törik, ha szakad, én megcsinálom ott azt  a 6 szemesztert!!! Háh. Maga a suli nem tűnik parának, jófejek a srácok, Japánt meg szeressük - minden okés lesz, úgy döntöttem. A lakosztályomat meg majd le-belakom. Nem is a kinézet a nagyobb baj, hanem hogy egyedül... De legalább csak magamat hibáztathatom, ha rendetlenség van, vagy nem találok vmit.

Most vettem telefonkártyát is, és rögtön majdnem az összes egységet letelefonáltam róla Apukámmal és a tesómmal... Szerencsére találtam egy olyan tarifát, amivel egész olcsó külhonba a hívás. Bár lehet, valami internetes dologgal fogom ezt fölváltani, majd meglátjuk.

Még el kell mennem bejelentkezni a hivatalba, tartózkodási engedélyt kérni, biztosítást elintézni, úgyhogy még korántsem vagyok készen. Valamire csak 3 napom van, másra meg 3 hónap... Csak azt bánom, hogy egy fránya sor nincs ezekről a híres bécsi magyar oldalakon... Na, majd én megsegítem itt a népet!!!

Egy másik fontos lépésre szántam el magam - egy szamuráj hagyományra alapozva, ugyanis amikor az ő életükben valami nagy változás történik (önmagukkal kapcsolatos, kinevezés, nagy hőstett, etc.), akkor új nevet vehetnek föl. Ennek alapján, és mivel egy más blogba is írok Béccsel kapcsolatos dolgokat, és ott is ezt a nevet választottam, ezentúl az új nicknevemen, Taikoként fogok írni.

Hát, mondhatni, nem írok valami sűrűn. Baj? Talán. Sok mindennel el vagyok foglalva mostanság, főleg azzal, hogy elintézzek szept. 27-ig, amikor is kiköltözöm az osztrák fővárosba. Nagyon nagyon várom de azért ott ül a vállamon a kisördög, hogy mi lesz, ha..., már (szerintem) mindent beszereztem, amire szükségem lehet.  Ma kb. az egész napom ezzel telt, úgyhogy ebédhez is csak kb. este 6kor jutottam, de sebaj. Már van dzsekim, edzőcipőm, mosószerem, még a tegnapi beszerzőkörútról szennyestartóm, dobozaim, fogóm, sniccerem, satöbbi.

Egyre többen keresnek/kérnek meg, hogy majd írjak a kinti létemről. Komolyan, miért nem elég, ha a saját blogomra írok, miért kell még 30 helyre? Ctrl+C, Ctrl+V... És nekem ki szedte össze az összes infót, és tolta a kis fenekem alá? Senki (tisztelet a Kivételnek, T.Fanni személyében). Hú, de mázlista a következő "generáció". De jó, legyen, segítek. Mert az jó és nemes dolog. () 

A mai nap (9.22, illetve annak délelőttje) még egy fontos tevékenység jegyében telt: a fölöslegessé vált gimis tankönyvek szortírozásával, illetve az este a sok száz tonna papír (értsd: dolgozatok, beadandók, plusz anyagok etc.) kiszórásával. Asszem egész télre elláttam Apukámat égetni való papírral  És sok helyet is felszabadítottam a szobámban ami úgyis mindjárt kiürül, de nem baaj.

Ennyi volt a móka mára. Bye for now, People of the page, ahogy Anne Rice szokta mondani.